Mit tudnak a felnőtt színezők?

szinezo-konyv-csodalatos-kalocsaiA színezők a felnőttek körében is óriási sikert aratnak. Nem csoda!

A káros stressz és a kütyüfüggés következményeit mindannyian érezzük magunkon, szabadulnánk tőle, de nem tudjuk hogyan. Az elme lecsendesítésére, a lelkünk megnyugtatására, belső énünk és hangunk megtalálására jelent kreatív és élvezetes módszert a színezés.

Mi lehet a színezés sikerének oka?

Színezés közben kikapcsol az agyunk, már-már meditatív állapotba kerülünk, amikoris kizárjuk a külvilágot, elülnek fejünkben a csapongó gondolathullámok.

Egyes pszichológusok színezés közben átélhető a flow-élmény, az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől energiával töltődik fel, abban teljesen részt vesz, átadja magát a folyamatnak, és ebben örömét leli. Annyira feloldódik a tevékenységben, hogy bármi áron folytatni akarja, pusztán saját magáért.

Ez annak köszönhető, hogy rajzolás közben a jobb agyféltekénk dolgozik, a bal pedig, amelyik a racionális, logikus gondolkodásért felelős, kikapcsol. Az ilyen relaxált állapotban csökken a pulzus, a vérnyomás és a stresszhormonok szintje.

kalocsai-szinezo

Személy szerint ezért szeretek hímezni is, mert ugyanazt a hatást érem el vele mentális szinten, mint a színezéssel. Tulajdonképpen a hímzés is egyfajta színezés, az előre rajzolt, vagy nyomott minták belsejét, színekkel töltöm ki, csak nem színes ceruzával, hanem színes fonalakkal. 🙂

Forrás: www.hazipatika.com

 

 

A színezés 5 előnye

A színezés 5 előnye

  • Megnyugtat, pihentet, kikapcsol

szinezes-szinezokonyA színezés hasonlóan a jógához, vagy a csendes elmélkedéshez,  meditatív tevékenység, mely segít kikapcsolódni, lenyugodni. Színezéskor eltúnnek a mindennapi gondok, szabadon áramolnak a pozitív gondolatok

  • Fejlődik a kreativitásod

A színezés egy kreatív szabadiős tevékenység, mely ha rendszeresen műveled, segit a
mindennapokban felmerülő problémákra is kreatív megoldást találni.

  • Fejlődnek a motorikus képességeid

szinezo-e-konyvSzínezés közben arran koncentrálsz, hogy a vonalak között maradj, így nagy mértékben fejlődik a kéz és szem koordinációd.

  • Egyfajta terápia

A rendszeres színezés csökkenti a stesszt és a szorongást, mert közben arra összpontosítasz, amit éppen csinálsz, ezáltal elengeded a negatív gondolatokat.

  • Bárhol végezhető kikapcsolódás

Színezni bárhol színezhetsz. Elvonulhatsz egy csendes sarokba, de utazás, várakozás közben is elővehetsz egy színezésre váró mintát és neki kezdhetsz kiszínezni.

 Letölthető Színező E-book        Színező könyv (nyomtatott)

Színezőkönyv ebook Színező könyv

Csodálatos kalocsai színező e-könyv     Csodálatos kalocsai Színező könyv

 

Wordpress Social Share Plugin powered by Ultimatelysocial